A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Esztergált fa tárgyak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Esztergált fa tárgyak. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 24., hétfő

Mihály napi vásár az oviban 2.

Idén is készülünk az ovis Mihály napi vásárra, mint minden évben. Volt már kreatív nap a csoportban, és persze a szülők is készítenek apróságokat. Azután a gyerekek mindent összevásárolhatnak, gyümölcsér cserébe. Nagyon szokták élvezni.
Idén egy kicsit melósabb dologgal készültünk. Persze bármivel készülhettünk volna, de az ötlet nem hagyott nyugodni. Biztosan Ti is voltatok már így .
Szerencsére a férjem partner volt a kivitelezésben, és a fa munkát megcsinálta. Esztergált, vágott, csiszolt, fúrt és ragasztott. Nagyon rendes ember, nem igaz? 
A festés és az összeállítás az én dolgom volt.

2016. április 1., péntek

Esztergált baseball ütő

Ez a bejegyzés egy kis büszkélkedésről szól. A férjem új hobbija a faesztergálás, amit szerintem már évek óta tervezget. De ezt úgy képzeljétek el, hogy magát az eszterga gépet nem megvásároltuk, hanem a férjem készítette el. Megnézett egy rakás videót, elolvasott néhány szakkönyvet, hozzáadta a saját ötleteit, és összerakta.

Késkészletet rendeltünk hozzá egy szerszámkereskedésre szakosodott webáruházból, ezek jó minőségű, éltartó kések.
Az esztergakések élezéséhez a vizes köszörűt szintén a férjem rakta össze.
Igaz, hogy maga a köszörűkő az én munkahelyemről származik, de persze van, amit házilag nem lehet elkészíteni.

Így aztán minimális ráfordítással, a férjemnek új hobbija van, és ilyen szép dolgokat tud készíteni, mint amit a képen is láttok.
Nagyon büszke vagyok rá.