2015. április 11., szombat

Horgolt cukorkatartós hóember

Tavaly decemberben készítettem saját részre, a cukorka tartójába úgy 30 dkg szaloncukor fér, bár ez a fényképekről nem derül ki.

Az ötletet az internetről vadásztam, a minta végül saját tervezés, és a családnak nagyon tetszett. Nem tömtem a testét keményre, mert így számomra természetesebbnek hatott.

Ami a képen szintén nem látszik, az az, hogy a fehér fonal kicsit csillogós a benne lévő ezüstös szálaktól. A fonalat úgy kaptam az anyósomtól, legalább 30 éves, valamikor ő kezdett el vele kötni egy pulóvert, de valahogy soha nem készült el.
Imádom a karácsonyt, minden díszével és érzéseivel együtt, ezért nekem ez a figura nagy kedvencem lett.

Sajnos mikulásra nem maradt időm, idén vettem tervbe, na de majd meglátjuk, hogy az örökös időhiány mellett mire jut időm.

2015. március 18., szerda

Horgolt egyszemű minion!


Sokak kedvence a Gru-ból ismert minion figura!

Ez a darab a barátnőm lányának készült (aki 16 éves) és azóta is nagy becsben tartja.

Miközben készítettem nekem is megtetszett, és persze az én kicsi lányomnak is, de még odáig nem jutottam el, hogy saját részre is készítsek egyet.
A minta egyébként nem saját tervezés, az interneten fellelhető, és az összes megtalálható minta közül nekem ez tetszett a legjobban.

A minta itt található:
http://www.craftsy.com/pattern/crocheting/toy/despicable-me-minion-crochet-pattern/68714

2014. december 27., szombat

Karácsonyi dekoráció

Egyszerű hungarocell kúpra fonalat tekertem, ragasztópisztollyal több ponton rögzítettem és teleragasztgattam különböző strassz kövekkel. Egyszerű, gyors, és persze hangulatteremtő elkészíteni.
Bármi mással is lehet díszíteni, nekem elfekvőben volt egy csomó strasszom, és most egy részét végre felhasználtam.

Horgolt dagi cica

Fannikámnak készült, igaz csiga tempóban,
de mivel a cicák iránti szerelem még mindig tart
nála, nem késtem le semmiről.

Foltos lett, bár utólag látom hogy ez lassított a
folyamaton, de szerintem megérte.

2014. szeptember 19., péntek

Felvarrható Hello Kitty

A mellénykére készült, ez is teljesen saját kútfőből, néhány kép megnézése után. Utólag már látom, hogy mit kellene még változtatni rajta, hogy jobb legyen, de elsőre ennek ellenére ezzel is meg vagyok elégedve. Menet közben készítettem róla leírást is, így legközelebb már jobban sikerülhet.

Horgolt mellényke

Horgol mellényke és az ő kis tulajdonosa. Ennek a mellénynek az érdekessége az, hogy teljesen saját kútfőből készült, még a Hello Kitty fej is. Egy gyakorlott horgoló persze megláthatja benne a hibákat, de kezdőként úgy gondolom egész jól sikerült, pláne úgy, hogy semmi féle leírás nem volt hozzá.

Horgolt maci

Ez a maci Fannimnak készült, aki mostanában teljesen odavan a babákért és más ölelgethető élőlényekért. Ez a maci a harmadik amigurumim, és megintcsak tanuló darabnak mondanám, mindamellett nagyon élveztem az elkészítését.
   Most egy cicán ügyködöm, mert a cicák a legmenőbbek nálunk. Ha elkészül valamikor, akkor felkerül az is a blogra.